A
szentmise szerkezete
Keresztény életünknek, istentiszteletünknek csúcsa
és forrása a szentmise. A miséző Pap a hívekkel együtt mutatja be a legszentebb
áldozatot. Ezért nagyon lényeges, hogy mi, hívek, belekapcsolódjunk a
szentmisébe. A válaszokat hangosan mondjuk. A szentmise két fő része az Ige
liturgiája és az Eukarisztia liturgiája. Az Ige liturgiájára a szentmise
bevezető része készít fel bennünket.
Bevezető rész
A szentmise elején a miséző Pap köszönti a
jelenlévő híveket.
Pap: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében
Hívek: Amen
Bűnbánati ima
Pap: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket,
és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait.
Csendben lelkiismeretvizsgálatot tartunk, majd a Pappal együtt imádkozzuk:
Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat
vétkeztem: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: (mellünket verve
mondjuk) én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Kérem ezért a Boldogságos,
mindenkor szeplőtelen Szűz Máriát, Az összes angyalokat és szenteket, és titeket
testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz.
Pap: Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten,
bocsássa meg bűneinket és vezessen el az örök életre!
Hívek: Amen
Uram irgalmazz (Kyrie)
Előimádkozó (Pap): Uram irgalmazz!
Hívek: Uram irgalmazz!
Előimádkozó (Pap): Krisztus kegyelmezz!
Hívek: Krisztus kegyelmezz!
Előimádkozó (Pap): Uram irgalmazz!
Hívek: Uram irgalmazz!
Az ,,Uram irgalmazz -- Krisztus kegyelmezz''
imákkal kifejezzük, hogy rászorulunk Isten irgalmára és bűneinkért kegyelemért
fohászkodunk.
A ,,Dicsőség a magasságban Istennek'' kezdetű imádsággal az angyalok karához
társulva dicsőítjük a Szentháromságban egy Istent.
Előimádkozó (Pap): Dicsőség a magasságban Istennek!
Hívek: és a földön békesség
a jóakaratú embereknek.
Dicsőítünk téged, áldunk téged,
imádunk téged, magasztalunk téged,
hálát adunk neked nagy dicsőségedért.
Urunk és Istenünk! Mennyei Király!
Mindenható Atyaisten!
Urunk, Jézus Krisztus: egyszülött Fiú.
Urunk és Istenünk,
Isten Báránya, az Atyának fia!
Te elveszed a világ bűneit:
irgalmazz nekünk!
Te elveszed a világ bűneit:
hallgasd meg könyörgésünket!
Te az Atya jobbján ülsz:
Irgalmazz nekünk!
mert egyedül Te vagy a Szent,
te vagy az Úr,
te vagy az egyetlen Fölség:
Jézus Krisztus,
a Szentlélekkel együtt
az Atyaisten dicsőségében! Amen.
A ,,könyörögjünk!'' felszólításra csendben saját
kéréseinket ajánlhatjuk fel a jó Istennek. A miséző Pap a közösség nevében kéri
Isten áldását és segítségét. A befejező gondolatok után:
Pap: Könyörögjünk... mindörökkön örökké.
Hívek: Amen.
Az Ige liturgiája
A szentmise olvasmányát az Apostolok
Cselekedeteiből vagy a Jelenések könyvéből vesszük. A szentlecke valamelyik
apostol leveléből való. Ezeket bárki fölolvashatja, fontos, hogy az mindenki
számára jól érthető legyen. Az olvasmány és a szentlecke között zsoltárokat
imádkozunk, vagy énekelünk.
Lektor: Olvasmány ... könyvéből.
Az olvasmány végén
Lektor: Ez az Isten igéje!
Hívek: Istennek legyen hála!
Az evangéliumban Jézus Krisztus szól hozzánk.
Szavait, tanítását a szentmisében a Pap vagy felszentelt diákonus olvashatja föl.
Jézus iránti tiszteletből felállva hallgatjuk végig.
Pap (diakónus): Az Úr legyen veletek!
Hívek: És a te lelkeddel!
Pap (diakónus): Evangélium Szent ... könyvéből:
Hívek: Dicsőség neked Istenünk!
(Közben kis keresztet rajzolunk a homlokunkra,
ajkunkra és a szívünk fölé, miközben magunkban mondjuk: Értelmünk befogadja,
szánk hirdesse és szívünk szeresse.)
Pap (diakónus): az evangélium végén: Ezek az
evangélium igéi!
Hívek: Áldunk téged, Krisztus!
Az evangélium után meghallgatjuk a szentbeszédet (homilia),
mely az életünkre alkalmazza Isten Igéjét. Megmutatja, hogyan váltsuk tettekre
mindazt, amit a Szentírásból hallottunk.
A szentmise tanító részében Jézus szól hozzánk az evangélium által. Mi
elfogadjuk az ő tanítását. Erre válasz a Hiszekegy (credo), melyet közösen
imádkozunk. Egyik legősibb hitvallás, az Apostoli Hitvallás az apostoli időkből
származik. A Nicea-Konstantinápoly hiszekegy hosszabb, részletesebb. A vasárnapi
szentmisében bármelyiket imádkozhatjuk.
Hiszekegy (Credo)
Előimádkozó (Pap): Hiszek az egy Istenben,
Hívek: mindenható Atyában,
mennynek és földnek,
minden láthatónak
és láthatatlannak Teremtőjében.
Hiszek az egy Úrban: Jézus Krisztusban,
Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született idő kezdete előtt.
Isten az Istentől,
Világosság a Világosságtól,
valóságos Isten a valóságos Istentől.
Született, de nem teremtmény:
az Atyával egylényegű
és minden általa lett.
Értünk, emberekért,
a mi üdvösségünkért
leszállott a mennyből.
Megtestesült a Szentlélek erejéből
Szűz Máriától,
és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt
értünk keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett és eltemették.
Harmadnapra föltámadott
az Írások szerint,
fölment a mennybe,
ott ül az Atyának jobbján,
de újra eljön dicsőségben
ítélni élőket és holtakat,
és országának nem lesz vége.
Hiszek Szentlélekben,
Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától és a Fiútól származik.
Akit éppúgy imádunk és dicsőítünk,
mint az Atyát és a Fiút.
Ő szólt a próféták szavával.
Hiszek az egy, szent, katolikus
és apostoli Anyaszentegyházban,
vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára,
várom a holtak föltámadását
és az eljövendő örök életet. Amen.
A hívek könyörgésében az Egyházért, az emberiségért, a hívek közös és egyéni
szándékaiért továbbá a meghalt hívekért imádkozunk. A könyörgéseket saját
szavainkkal is megfogalmazhatjuk.
Hívek: az egyes
könyörgések után: Kérünk téged, hallgass meg minket!
Pap: (a kérések után
könyörgést mond, melynek befejezése:) Krisztus, a mi Urunk
által.
Hívek: Amen
Az Ige liturgia az egyetemes könyörgéssel zárul. A miséző Pap az ambótól az
oltárhoz vonul -- folytatódik a szentmise.
Az Eukarisztia liturgiája
Isten imádásának egyik legrégebbi formája az
áldozatbemutatás. Istennek mindig a legszebbet, a legértékesebbet ajándékozzuk,
hiszen mindent neki köszönhetünk.
A mi áldozatunk Jézus Krisztus. Ajándékba küldte el nekünk
a Mennyei Atya, és Jézus a kereszten önmagát adta áldozatul. Azt akarta,
hogyáldozatában mindig a tanítványaival maradjon. Ezért rendelte az utolsó
vacsorán az Oltáriszentséget. Az apostoloknak pedig hatalmat adott, hogy
átváltoztassák a kenyeret és a bort az ő szent testévé és vérévé. Így jelenik
meg számunkra mindenszentmisében Jézus Krisztus az örökké élő áldozat. Az
Eukarisztia liturgiája az áldozati adományok előkészítésével kezdődik.
A felajánláshoz a kenyeret és a bort sok helyen körmenetben viszik az oltárhoz.
Régen ilyenkor helyezték az oltár melletti kis asztalkára a hívek az általuk
felajánlott javakat, melyeket a szentmise után a szegények között szétosztottak.
(lásd: Agape -- szeretetlakoma) -- Ma a felajánláskor körbehordott perselybe
helyezik adományaikat, melyekkel a hívek kifejezik az áldozathoz való
hozzájárulásukat.
A kenyér felajánlása
Pap: Áldott vagy, Urunk, mindenség Istene, mert a
te bőkezűségedből kaptuk a kenyeret. Fölajánljuk néked, mint a föld termését és
az emberi munka gyümölcsét. Ebből lesz számunkra az élet kenyere.
Hívek: Áldott legyen az Isten mindörökké.
A bor felajánlása
Pap: Áldott vagy, Urunk, mindenség Istene, mert a
te bőkezűségedből kaptuk a bort. Fölajánljuk néked, mint a szőlőtő termését és
az emberi munka gyümölcsét. Ebből lesz számunkra az élet itala.
Hívek: Áldott legyen az Isten mindörökké.
A latin rítusú katolikus keresztényeknél ostyát -- kovásztalan kenyeret -- a
görög rítusú katolikus keresztényeknél kovászos kenyeret változtat át a miséző
Pap, mely után a szentostyában más néven az Oltáriszentségben a feltámadt Jézus
van jelen. Felajánláskor lélekben saját magunkat, örömeinket, bánatainkat,
szenvedéseinket is felajánljuk. A felajánlás végén imával fordulunk az Istenhez.
Felajánlás végén
Pap: Imádkozzatok testvéreim, hogy áldozatunk
kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt!
Hívek: Fogadja el az Úr kezedből az áldozatot
nevének dicséretére és dicsőségére. mindannyiunk, és az egész Anyaszentegyház
javára!
A felajánlás végén a miséző Pap imával fordul a mindenható Istenhez. Ezt az imát
eukarisztikus imának nevezzük. Ebbe a hívek a ,,Szent vagy...'' imádkozásával,
vagy éneklésével kapcsolódnak bele.
Prefáció
Pap: Az Úr legyen veletek!
Hívek: És a te lelkeddel!
Pap: Emeljük fel szívünket!
Hívek: Fölemeltük az Úrhoz
Pap: Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek!
Hívek: Méltó és igazságos!
Szent vagy (Sanctus)
Pap és a Hívek:
Szent vagy, szent vagy, szent vagy mindenség Ura, Istene! Dicsőséged betölti a
mennyet és a földet. Hozsanna a magasságban! Áldott, aki jön az Úr nevében.
Hozsanna a magasságban!
A SZENTMISE KÖZÉPPONTJÁBAN AZ UTOLSÓ VACSORÁN
ELHANGZOTT SZAVAK ÁLLNAK
A miséző Pap megismétli mindazt, amit Jézus mondott és cselekedett az utolsó
vacsorán.
,,Vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan,
mert ez az én testem, mely értetek adatik.''
,,Vegyétek, és igyatok ebből mindnyájan,
mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé.
Ez a vér értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára.''
Ezekkel a szavakkal változtatja át a miséző Pap a
kenyeret és a bort Jézus testévé és vérévé.
Átváltoztatás után
Pap: Íme, hitünk szent titka.
Hívek: Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk
föltámadásodat, amíg el nem jössz.
Az Úrfelmutatás után Jézus Krisztus áldozatát felajánlva a Mennyei Atyát
dicsőítve üdvözítő kegyelmet kérünk az egyház, a pápa, a püspökök, a Papok, a
hívek és az elhunytak számára. Az eukarisztikus ima végén az egyház Krisztust és
a hívek áldoztát a dicsőítő ima szavaival felajánlja a Mennyei Atyának:
Pap: Őáltala, Ővele és Őbenne a tiéd mindenható
Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség, mindörökkén
örökké.
Hívek: Amen.
Ez a szentmise csúcspontja. Mi is Jézussal együtt magasztaljuk a Szentlélekkel
egységben lévő Atyaistent.
Az áldozás szertartása
Az áldozatbemutatás után a Mennyei Atya vendégül
lát bennünket. Közösen elimádkozzuk a Miatyánkot, ebben kérjük a mindennapi
kenyeret és az ,,élet kenyerét'', az Eukarisztiát.
Pap: Üdvözítőnk parancsára és isteni tanítása
szerint így imádkozunk:
Pap és Hívek közösen: Mi Atyánk, aki a mennyekben
vagy,
szenteltessék meg a te neved,
jöjjön el a te országod,
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma,
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek,
és ne vígy minket a kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól.
Pap: Szabadíts meg kérünk, Urunk, minden gonosztól!
Adj kegyesen békét napjainkban, hogy irgalmadból mindenkor bűn és baj nélkül
éljünk, míg reménykedve várjuk az örök boldogságot, és Megváltónknak, Jézus
Krisztusnak dicsőséges eljöttét.
Hívek: Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
mindörökké. Amen
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, Te azt mondottad
apostolaidnak: békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Ne vétkeinket
nézzed, hanem Egyházad hitét, és őrizd meg Egyházadat szándékod szerint békében,
és add meg teljes egységét! Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Amen
Mielőtt az Úr asztalához járulunk, kiengesztelődünk egymással, az Úr békéjéért
imádkozunk és közvetítjük embertársainknak.
Pap: Az Úr békéje legyen veletek mindenkor!
Hívek: És a te lelkeddel!
Pap: Engesztelődjünk ki szívből egymással!
Hívek: Legyen békesség köztünk mindenkor!
Kézfogáskor mondjuk:
Béke veled!
Az ,,Isten Báránya'' kezdetű imával irgalmat kérünk bűneink bocsánatára.
Isten Báránya (Agnus Dei)
Előimádkozó (Pap): Isten Báránya!
Hívek: Te elveszed a világ bűneit: irgalmazz nekünk!
Isten Báránya! Te elveszed a világ bűneit: irgalmazz nekünk!
Isten Báránya! Te elveszed a világ bűneit: adj nekünk békét!
A kafarnaumi százados imájával: Uram nem vagyok
méltó... kifejezzük a Jézussal való egyesülésünk előtt kicsinységünket és
bizalmunkat egyaránt.
Áldozás előtt
Pap: Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a
világ bűneit. Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az isteni Bárány.
Pap és a hívek: Uram, nem vagyok méltó, hogy
hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.
A szentáldozás Jézus Krisztussal egyesít,
titokzatos testébe, az Egyházba, testvéri közösségbe kapcsol.
Krisztus Teste! -- felszólításra a válaszunk : Amen.
Ünnepélyes alkalommal két szín alatt is lehet áldozni. Ekkor a Szentostyát az
áldoztató a Szent Vérbe mártva helyezi a nyelvünkre.
Szentáldozáskor Jézussal egyesülünk szívünkben.
Visszatérve helyünkre, rövid csendben köszönetet mondunk Jézusnak, hogy a
szívünkbe költözött. Míg tart az áldoztatás, mondjuk el neki mindazt, ami a
szívünkben van. Szeretjük őt, megköszönjük amiket kaptunk tőle, oltalmába
ajánljuk szeretteinket és segítségét kérjük, hogy akarata szerint tudjunk élni.
Ha van más kérésünk, azt is elmondhatjuk neki. A szentmise végén meghallgatjuk a
hirdetéseket, majd a Pap Isten áldásával bocsát el bennünket.
Befejező rész (áldás)
Pap: Az Úr legyen veletek!
Hívek: És a te lelkeddel!
Pap: Áldjon meg benneteket a mindenható Isten: az
Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Hívek: Amen
Pap: A szentmise véget ért, menjetek békével!
Hívek: Istennek legyen hála!
A szentmisén Jézussal találkoztunk. Az
evangéliumban szólt hozzánk, tanított bennünket. A szentáldozásban szívünkbe
fogadtuk, hogy magunkkal vihessük a világba. Erőt kaptunk, hogy az elkövetkező
héten is Vele együtt helyt tudjunk állni az életben, a munkában vagy a
tanulásban.